Világzenei koncertjeinek egyik legszebb hagyományaként a Művészetek Palotája 2008-ban is megrendezi azt a fesztivált, amelynek címe és zárókoncertje a Muzsikás együtteshez kötődik, s amelyben természetesen a magyar népzenéé a főszerep.
Harmincöt éves pályafutása során a Muzsikás együttes nemcsak a magyarországi táncházmozgalom és az erdélyi paraszti muzsika metaforája lett, hanem világszerte azt is bizonyította, hogy a magyar népzene azonos értékű az egyetemes kultúra bármely más zenei műf...ajával. Ausztráliától Japánig, Dél-Afrikától Észak-Amerikáig, Új-Zélandtól Angliáig olyan rangos koncerttermekben lépett fel, mint a Royal Festival Hall, a Queen Elisabeth Hall, a Concertgebouw és a Carnegie Hall, és sokoldalúságát az is jelzi, hogy egyaránt szívesen látott vendég világzenei, dzsessz-, alternatív és komolyzenei fesztiválokon. Legújabban Bartók és Kodály műveinek népzenei előadásmódjával, ha úgy tetszik, komoly- és népzene ötvözésével aratott kirívó sikert, együtt szerepelve többek közt Alexander Balanescuval, Jandó Jenővel, a Bartók és a Keller Vonósnégyessel, a Danubia Szimfonikus Zenekarral és a Francia Rádió Filharmonikus Zenekarával.
Zenetörténeti jelentőségű albumai közül éppúgy kiemelhető az addig ismeretlen erdélyi zsidó magyar népzenét feltáró Szól a kakas már, mint a Bartók-gyűjtéseket „rekonstruáló” Bartók Album. Hazafelé című korongját - a legjobb száz világzenei CD között - úgy méltatja Simon Broughton, mint azon lemezt, melyen a legtündöklőbben kristályosodott ki a kihalóban lévő erdélyi tradicionális muzsika.
Mindezek jegyében megkülönböztetett várakozással tekinthetünk az együttes koncertje elé, melyre szokás szerint kiváló muzsikus és táncos vendégeivel érkezik.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.