A soulzene története elválaszthatatlan az azonos gyökerű R&B és gospel műfajoktól. Maga a soul („lélek”) elnevezés is arra utal, hogy szenvedélyes, lélekből fakadó muzsikáról van szó. Igazi térhódítása a 1960-as években kezdődött. Bár döntően „fekete” zene volt, „fehérek” is sikeresen művelték. Történetében jelentős változást hozott, hogy James Brown, Sly Stone és mások a táncolhatóság felé terelték, és ez vezetett el a funky kialakulásához. E műfaj szerelmeseit igazán kecsegtető progr...am várja: az igazi fekete zenétől a funkys lüktetésű magyar dalokig mindent műsorukra tűznek a fellépők.
A fekete zene magyar királyainak is titulált Back II Black mind zenéjében, mind megjelenésében egyéni úton halad: a fekete zene stílusjegyeit saját zenei elképzeléseivel ötvözi, s ezáltal lett a magyar könnyűzenei élet izgalmas és karakteres képviselője. Vendégzenészei Havas Lajos (pozan, vokál, ének) és Bubenyák Zoltán (zongora) lesznek.
1999-ben az addig Acid Company néven koncertező zenekar Orbán Tamás produceri és szövegírói közreműködésével elkészítette első albumát, de már United néven. A lemezzel rövid időn belül a hazai könnyűzene élvonalába került a csapat, amelynek minden egyes dalában érezhető a funky ritmusvilága.
Gáspár Laci a Megasztár tehetségkutató versenyen harmadik helyezett lett, s elnyerte a „2004 legjobb férfihangja” címet. A hónapokon át zajló televíziós vetélkedés közben országos ismertségre és hatalmas rajongótáborra tett szert.
Az est házigazdáját, Zsolát a nagyközönség a Zsola és a Vadorchideák zenekar énekeseként ismerhette meg. Az őrületes show-man rekedtes énekhangját is „megmutatja” ezen a koncerten, amelyen a bizonyára felejthetetlen élményt táncosok és profi vetítéstechnika teszik még teljesebbé.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.