A világzene kifejezése még „gyerekcipőben járt”, amikor a Makám már javában azt játszott. Akkor még az etno-avantgárd közép-európai zene követe volt a legkülönfélébb kultúrák zenéit ötvöző együttes. Az időközben eltelt huszonöt év pedig nemzetközi fellépések sorát és 14 lemez megszületését hozta el.
A Makám, amelyet 1984-ben alapított Krulik Zoltán, az ezredfordulóig az ázsiai, távol-keleti, balkáni, afrikai és a kortárs repetitív zene hatásait gyúrta össze sajátos világgá. Ehhez a hagyomá...nyos európai hangszerek (oboa, gitár, bőgő) mellett különleges népi hangszereket „vetett be”, így például megszólaltak náluk balkáni (gadulka, kaval), indiai (sarangi, tabla, gatham) és afrikai eredetű hangszerek (sansa, marimba).
Nem maradhatott ki a dzsessz és az avantgárd zene sem, s a jobbnál jobb énekhangok megjelenésének is eljött az ideje. A magyar népzenétől kezdve a délszlávig sokféle kultúra dalai szólaltak meg, s azóta szólókarrierjük okán is népszerű énekesnők álltak a zenekar elé szólistaként: Lovász Irén, Palya Bea, Szalóki Ági - hogy csak néhány nevet említsünk.
A Makám negyedszázad után is a Magyarországon született világzene elismert képviselője, s hitvallásának lényege ma is a Bartók és Kodály nevével fémjelzett örökség, az archaikus kultúrák és korunk zenei elemeinek szintézise.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.