A tizenötödik alkalommal megrendezésre kerülő Kortárs Néptánc antológia a néptáncművészet új, rendhagyó törekvéseit, irányzatait reprezentáló művekkel jelentkezik. A kortárs és a néptánc nem ellentétes és nem egymást kizáró fogalmak. A Kortárs Néptáncot mint szókapcsolatot 1995-ben, első antológiánk bemutatása idején találtuk ki és alkalmaztuk először, de maga a tartalom, mondhatni a „műfaj”, jóval korábban megszületett. A hetvenes évekre kell visszatekintenünk, amikor az akkori ifjú koreográfusi nemzedék legjobbjai új utakat keresve a néptáncot az önkifejezés eszközének tekintették. Szakítani akartak a néptánc mojszejevi felfogásával, és az örökké vidám, gondtalanságot vagy álkonfliktusokat sulykoló koreográfiák helyett, a társadalmi hangulatnak megfelelően, drámai hangvételű, sötét tónusú, a kor problémáival foglalkozó művekkel jelentkeztek. A nagy elődök, Novák Ferenc, Kricskovics Antal és Szigeti Károly mellett külön is meg kell említeni Györgyfalvay Katalint, a Kortárs Néptánc legkiemelkedőbb alakját, akinek alkotásai meghatározók voltak e különös műfaj kialakulásában.
A húsz évvel ezelőtt rendezett első műsorban és az azt követő antológiákban a koreográfiák többsége felújítás volt, a ’70-es, ’80-as évek néptáncművészetének klasszikus „kortárs” darabjai kerültek színpadra. Ez a szerkesztési koncepció kényszer is volt, mert ebben az időszakban szinte kizárólagossá vált a „folklórtánc-vonal”, és csak ritkán születtek újító szellemű, útkeresésre vállalkozó koreográfiák. A fórum egyik legjelentősebb eredményének mondható, hogy néhány év elteltével érezhetően nőtt az új „kortárs” koreográfiák aránya, és az elmúlt években – így az idei bemutatón is – kizárólag új darabokat láthat a közönség. (Diószegi László)

Rendező: Nemzeti Táncszínház