Az 1971-ben alakult Jászság Népi Együttes első komoly sikerét 1977-ben, a Magyar Televízió „Ki mit tud” versenyének megnyerésével érte el. Az eltelt években számos rangos hazai fesztiválon szerepeltek, szinte mindig értékes díjakat nyertek el, és 2006-ban már ötödik alkalommal kaptak kiváló minősítést a Martin György Néptáncszövetség bemutatószínpadán. Céljuk a magyar paraszti tánc és zenei folklór még élő hagyományainak felkutatása, ápolása, feldolgozása. Ezt a fontos nemzeti értéket igyekszik az együttes a legalaposabban elsajátítani és színpadra állítani.
Jubileumi műsorukban A kor falára című produkciójuk mellett Küküllő mente magyar, román és cigány tánc- és zenekultúráját mutatják be.
Rendező:
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.