„Túl az Óperencián boldogok leszünk. - Ki ne dúdolta volna szívesen az első világháború közepén Kálmán Imre Csárdáskirálynőjének valcerdallamát? Egy évvel korábban már a bécsiek is dalolták, igaz nem ilyen mély és időszerű tartalommal: »Machen wir den Schwalben nach, bau'n wir uns ein Nest« (Tegyünk úgy, mint a fecskék, rakjunk fészket mi is) - énekli Edwin németül a szülei által kiválasztott menyasszonyával, Stazival. Még jó, hogy a házasságból nem lesz semmi. Mert a történet túllép a kispolgár játszóterén, és operettes logikátlansággal veszi célba a lehetetlent, amit Gábor Andor oly valószerűen fordított le a magyar premierre: Túl az Óperencián…
Kálmán Imre operettjeinek világa hungarikum, sőt - egy újabban meghonosodott kifejezéssel élve - monarchikum. Többet mond az Osztrák-Magyar Monarchiáról, mint amit a történetírás erről a különös, abszurd, és mégis működő államformáról, korszakról el tudott mondani. Jelképes, hogy a Csárdáskirálynő budapesti bemutatója szinte egybeesett Ferenc József császár halálával. Egy történelmi fejezet lezárult, de a Csárdáskirálynő és megannyi más Kálmán-operett halhatatlan maradt.
Annak, hogy a Zeneakadémia hallgatói Kálmán Imre operettdallamait szólaltatják meg, több oka is van. Kálmán nem egészen két hónap különbséggel, egy esztendőben született Kodály Zoltánnal. Tehát 125 éve. Ő is a Zeneakadémia növendéke volt, sőt ugyanahhoz a zeneszerzés professzorhoz járt, mint Kodály, Bartók, Dohnányi és a századforduló többi ifjú titánja. Csakhogy Kálmán - bár rendesen befejezte klasszikus zenei tanulmányait - nem állhatott ellen a könnyű múzsának, s két évvel zeneakadémiai diplomahangversenye után a Tatárjárással meghódította az operett budapesti, majd bécsi fellegvárát.
Nekünk, »zeneakadémistáknak« Kálmán Imre kedves. Egyazon alma materből származunk. Ezt a tanévet az ő muzsikájával fejezzük be. Könnyedén, nyáriasan - és méltón. Ugye meghallgatnak bennünket?”
Batta András rektor

Rendező: