Hazai és külföldi versenyeken elért előkelő helyezései után Szabadi Vilmos nemzetközi karrierje 1988-ban indult, amikor Solti György és a Londoni Filharmonikus Zenekar meghívására Bartók Hegedűversenyét adta elő a londoni Royal Festival Hall-beli Bartók-gálakoncerten. 1990-ben a Royal Filharmonikus Zenekarral, 1992-ben pedig a BBC Filharmonikusaival lépett fel a szigetországban, és ugyanabban az évben - Rosztropovics, Domingo és Kiri Te Kanawa társaságában, a teljes brit uralkodóház jelenl...étében - játszott a Solti György nyolcvanadik születésnapja tiszteletére rendezett koncerten a Buckingham-palotában.
Halász Ferenc irányítása alatt folytatott tanulmányait a budapesti Zeneakadémián 1983-ban fejezte be, és egy évvel később az intézmény legfiatalabb tanáraként kezdett tanítani. 1983-ban a Hungarotonnál készítette első lemezét, amelyet máig mintegy negyven követett. A MIDEM nemzetközi zsűrije kétszer, 1999-ben és 2002-ben neki ítélte a legjobb felvételért járó díjat a Dohnányi két hegedűversenyét, illetve a Bartók fiatalkori szonátáját tartalmazó lemezért. Erősen kötődik a késő romantikus virtuóz hegedűs iskolához, számos felvételt készített Sarasate, Heifetz, Ysaÿe, Hubay, Vecsey Ferenc és George Enescu műveiből, átirataiból.
Csajkovszkij rendkívüli dallamvilágú és népszerű Hegedűversenyét éppen azzal a Danubia Szimfonikus Zenekarral rögzítette, amelyet 1993-ban a ma már keresett fiatal magyar dirigens, Héja Domonkos alapított akkori konzervatóriumi diáktársaiból. Az együttes több lemezt is készített, a kritikák gyakorta dicsérik fiatalos lendületét, az elmúlt években mégis a megszűnés veszélye fenyegette. Fenntartását 2007 februárjában Budapest III. kerületének önkormányzata vállalta.
A koncertet 18.30 órai kezdettel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben „Előhang” címmel beszélgetés előzi meg, amelyen a fellépő művésszel és a műsoron szereplő művekkel ismerkedhetnek meg közelebbről az előadásra jeggyel rendelkezők.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.