Három éve ugyanezek a kiváló együttesek ugyanezen a napon ünnepelték a mai kortárs zene egyik legismertebb alakja, Steve Reich hetvenedik születésnapját. A műsoron akkor „csak” egy magyarországi bemutató szerepelt, ezen a szerzői esten azonban - a kultikus Music for 18 Musicians és egy ugyancsak magyarországi bemutató mellett - ősbemutatónak is fültanúi lehetünk. A magyar gyökerekkel is rendelkező zeneszerző az Amadinda Ütőegyüttes fennállásának huszonötödik évfordulójára komponálta ütőskv...artettjét. A magyarországi bemutatóként elhangzó Daniel Variations sajnos nem ilyen örömteli esemény ihletésére született: annak az újságírónak állít emléket, akit 2002-ben Pakisztánban iszlám fundamentalisták végeztek ki. A mű szövege a Bibliából kölcsönzött két sorra, valamint az életétől megfosztott Daniel Pearl szavaira épül. Ezek adják az alapját a jellegzetesen Steve Reich-i kompozíciónak, amelyben az „alapanyag” izgalmas átalakuláson megy keresztül.
Steve Reichnek az Amadinda és a magyar zenészek előtti nagyrabecsülése abban is tükröződik, hogy a három évvel ezelőtti hangversenyhez hasonlóan ezt a koncertet is megtiszteli jelenlétével. Nem ő azonban az egyetlen kortárs komponista, akivel a Kossuth-díjas Amadinda szoros munkakapcsolatban áll: John Cage és Kurtág György mellett az a Ligeti György is baráti viszonyt ápolt az ütőegyüttesel, aki utolsó befejezett alkotását épp az ő felkérésükre írta és nekik dedikálta.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.