A walkür a zeneirodalom egyik legszebb szerelemi zenéjével, „pillanatmegállító” pantomimjával is gyönyörködtető első felvonásában a tavaly már nagy sikerrel bemutatkozott Christiane Ivent üdvözölhetjük Sieglindeként. Partnere az a Christian Franz lesz, aki a kezdetektől a Budapesti Wagner-napok visszatérő vendégművésze. A német tenor mindössze huszonkét évesen debütált A bűvös vadász Max szerepében, nem sokkal később pedig már mint kitűnő Wagner-énekest tartották számon. A walkür koncertsz...erű előadásaira őt szerződtette Giuseppe Sinopoli Drezdába és a Carnegie Hallba. Daniel Barenboim többször hívta meg Berlinbe, de 2001 óta Bécsben, Kölnben és Tokióban is énekli A nibelung gyűrűje szinte valamennyi tenorszerepét. 2001-től 2004-ig Bayreuthban a Siegfriedben és Az istenek alkonyában lépett fel.
Rendező: Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.