A Nemzeti Filharmonikusok újabb nagy vállalkozását jelentette a Daphné, Richard Strauss 1938-ban, Drezdában bemutatott „bukolikus tragédiájának” a bemutatása a 2010-es Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon, címszerepben a nemzetközi hírű Rost Andreával. A budapesti produkció hiánypótló, hiszen a Magyar Állami Operaház 1941-1942-es évadja óta - azaz éppen hetven éve - nem adták elő Strauss e kései remekét a fővárosban. „Az a feltartóztathatatlan, és részleteiben is makulátlan szépségű folyam...at, amellyel a darab eljut a trisztáni szenvedély lángjának kicsapásáig: Apolló kozmikus erejű csábításáig és Daphne egy pillanatra szóló, de az önkívületig röpítő feloldódásáig; majd a könyörtelen visszahullás a tragédiába, végül pedig a természetben való megbékélésbe - közben öt szereplőből bonyolult kapcsolati hálót teremtve, mindőjüket elmélyülten, érzelmeik teljességével együtt ábrázolva -, mindez igazi mesterre és nem mindennapi koncentrációra vall” - írta Malina János zenekritikus a miskolci bemutató után.
Rendező: Nemzeti Filharmonikusok
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.