„A Református Énekek hangversenyt - amely a Kárpát-medencei reformátusok legnagyobb zenei ünnepe - 2002 óta azzal a céllal rendezzük meg minden évben, hogy ott a reformátusok használatára kiadott énekeskönyv zsoltáraiból és énekeiből koncertfelvétel készüljön professzionális előadók tolmácsolásában, amely új CD és DVD kiadását teszi lehetővé. A ma már 370 főt számláló Kárpát-medencei Egyesített Református Kórust, kitűnő karnagyokat, szólistákat, kamarakórust és világhírű orgonistákat felvo...nultató koncertet hazai protestáns testvéreinken kívül egyre több „világi zenekedvelő” és külföldi vendég látogatja. A hangversenyen a közönség több alkalommal együtt énekel a kórussal, így mindösszesen 1700 ember énekli a Zengő Igét.
A református kórusok e seregszemléjére minden évben több új kórust hívunk meg a Kárpát-medencéből, így az „alapkórusok” (Debreceni Kollégiumi Kántus, Palló Imre Énekkar, Psalterium Hungaricum kórus, SDG kórus, FIRESZ, Partiumi Keresztény Egyetem Vegyeskara) mellett évente újabb közösségek, intézmények kapcsolódnak be a református zenei szolgálatba, illetve válnak részeseivé a Református Énekek-sorozatnak. A karnagyok közül kiemelhetjük Berkesi Sándor, Arany János, Cseri Zsófia, Bódiss Tamás, Hoppál Péter nevét, míg az eddigi nyolc CD-felvétellel egybekötött koncert valamennyi orgonistájának nevét érdemes megemlíteni: Pálúr János, Alföldy-Boruss Csilla, Fassang László, Draskóczy László, Kéménczy Antal, Varga László és Virágh András Gábor. Az estek szólistái voltak Berkesi Boglárka, Basky István és Écsi Gyöngyi. 2007 óta a Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes színesíti a hangversenyeket.
Az elmúlt nyolc év alatt az eddigi 9 albumon 164 református zsoltárt és éneket dolgoztunk fel. Az énekek részben egy szólamban szólalnak meg, hogy a gyülekezeti, valamint iskolai énekléshez és tanuláshoz segítségül szolgáljanak, részben pedig több szólamban, hogy kórusműkincsünket is bemutassuk és örökül hagyjuk. Hosszú út és sok munka áll még előttünk, hogy e szolgálat keretében az énekeskönyv 512 énekéből a lehető legtöbbet rögzíteni tudjuk a jelen- és az utókor számára.
Öröm és büszkeség számunkra, hogy a Református Énekek I. és II. album platinalemez, a III., IV. és V. album pedig aranylemez lett.”
Böszörményi Gergely - kiadó, koncertigazgató
Rendező: Stereo Kft.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.