A zeneszerető világ 2009-ben ünnepli Henry Purcell születésének 350. évfordulóját. Ennek jegyében a nagy angol barokk zeneszerző talán legszebb zenéit tartalmazó alkotása, A tündérkirálynő (The Fairy Queen) a hazai régizene-játszás kimagasló képviselőinek az előadásában hangzik el a Művészetek Palotájában. A Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátéka nyomán készült szövegkönyvre íródott darab úgynevezett szemiopera, azaz olyan színpadi mű, amely beszélt főcselekményből áll, dal- és táncb...etétekkel. Ősbemutatója 1692 májusában volt Londonban, a Dorset Garden-beli Queens Theatre-ben.
Vashegyi György régóta kutatja és adja elő kiváló együtteseivel Purcell műveit, akinek egyetlen operája, a Dido és Aeneas nagy sikerű előadását is ő vezényelte a Művészetek Palotájában. A rendező akkor is Káel Csaba volt. A két művész, valamint a Purcell Kórus és Orfeo Zenekar közös munkái közül kiemelkedik még Monteverdi L'Orfeója és Charpentier Actéonja, a 2006-os Mozart-évben pedig A varázsfuvolát vitték színre félig szcenírozott változatban. Káel Csaba filmrendezőként Makk Károly osztályában végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, de tanult Szabó Istvánnál, Fábry Zoltánnál és Illés Györgynél is. 2002-ben megfilmesítette és a budapesti Operaházban színpadon is rendezte Erkel Bánk bánját.
Az előadáshoz kapcsolódó Műhelybeszélgetésen, január 21-én 17.30 órai kezdettel a Művészetek Palotája klubszerűen berendezett Lépcsőtermében különféle művészeti ágak jeles képviselői és más meghívott vendégek beszélgetnek a műsorról a sorozat állandó házigazdája, Fenyő Gábor vezetésével. A Műhelybeszélgetések nyilvánosak, a belépés díjtalan.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.