Nem először lép fel Magyarországon a zongorista fenomén Fazil Say, de ha valakinél, akkor nála egészen biztosak lehetünk abban, hogy tőle mindig olyasmit látunk-hallunk majd, amit korábban és mástól sosem. A negyvenkét éves, zeneszerzéssel ugyancsak aktívan foglalkozó török művész a világ minden táján lázba hozza és megosztja a közönséget. Vannak, akik pusztán szemtelennek tartják, és vannak, akik ellenállhatatlannak is. Klasszikus művekbe illesztett rögtönzéseivel, dzsesszes átirataival a...kár kegyeletsértőnek is nevezhetnénk, ha nem lenne minden egyes megmozdulása mélyen zenei. Ahhoz viszont nem fér kétség, hogy technikai tudása szinte természetfeletti, a virtuozitás legfelső fokát képviseli. Sokoldalúságát tekintve is testhezálló darab számára Maurice Ravel 1931-ben bemutatott G-dúr zongoraversenye, hiszen ez azon komolyzenei művek egyike, amelyekre meghatározóan hatott a dzsessz.
A koncert karmestere az a Cristian Mandeal, aki pályája elején Karajan és Celibidache vezetésével tökéletesítette tudását, s aki ma Románia első számú szimfonikus együttese, a George Enescu Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója. Enescu zenekari művei közül különösen ritkán hallható a neoklasszikus vonásokban gazdag, 1903-ban komponált I. szvit. Ezzel szemben Dvořák VIII. szimfóniája a koncertrepertoár gyakran játszott darabja - pazar zenekari színeinek, bámulatosan gazdag dallamvilágának köszönhetően is.
Rendező: Pannon Filharmonikusok - Pécs
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.