Orgonatörténeti kuriózumok, évszázadok során híressé lett orgonistákról szóló anekdoták, mindez a legkülönlegesebb zenékkel fűszerezve - ezt takarja az „Orgona-sztorik” cím. Ilyen és hasonló történetek révén komponistákat és alkotásokat népszerűsítő kiadványokból világszerte sok található. Az azonban, amit ez az est kínál, az élő zenével illusztrált zenetörténeti anekdota-, vagy ha úgy tetszik jobban, pletykatár pódiumra állítása, igen ritka vállalkozás. Újdonság tehát az előadóknak és kül...önleges élmény a közönségnek.
A koncert első részében régi korok eseményei elevenednek meg és zenéi szólalnak meg. Többek között az is kiderül, hogyan vélekedtek egy-egy neves muzsikusról a háttérben fújtató „orgonatiprók”, és milyen megjegyzéseket írtak a falra. A szünet után kivetítő segítségével közvetlen közelről lesz megfigyelhető a hangszerek királynőjének belső szerkezete és megszólaltatójának játéka, s azt is megtudhatjuk, milyen kihívásokkal szembesül előadás közben az orgonista.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.