George Enescu azon zeneszerzők közé tartozik, akiknek művei - egy-két kivételtől eltekintve - nehezen találnak utat a szimfonikus repertoárba. A Nemzeti Filharmonikusok azonban mindig is igyekeztek kivenni részüket a nagy előadó-művészeti adósságok törlesztéséből. Az, hogy közel kerültek a Romániából Franciaországba települt, hegedűművészként és pedagógusként is igen nagy hatású George Enescu zenéjéhez, annak is köszönhető, hogy a zenekar Kocsis Zoltán vezényletével 2011-ben részt vett a B...ukarestben megrendezett Enescu Fesztiválon. A vendégegyüttesek között akkor ott volt a portugál Gulbenkian Zenekar is, amelyet az a Lawrence Foster dirigált, akinél többet talán senki nem tett Enescu szimfonikus zenéjének nemzetközi szintű népszerűsítéséért. A koncert második részében felcsendülő III. szimfóniát harminchét éves korában, 1918-ban komponálta szerzője, különleges előadó-együttesre: a zenekar mellett nemcsak kórus, hanem zongora is szerepet kap a műben.
E ritkán hallható alkotás előtt a zeneirodalom egyik leggyakrabban játszott, de megunhatatlan szépségű zongoraversenye szólal meg. Szólistája, Cristina Ortiz akkor robbant be a nemzetközi zenei életbe, amikor 1969-ben aranymedált nyert a Van Cliburn nevét viselő, a legrangosabbak között számon tartott versenyen. A Londonban élő brazil zongoraművésznő Párizsban tanult, majd Rudolf Serkinnél a nagy hírű Curtis Institute of Music növendékeként tökéletesítette tudását.
Rendező: Nemzeti Filharmonikusok
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.