Vashegyi György az elmúlt évtizedekben a magyarországi Haydn-kultusz vezető személyiségévé vált. Tudományos igényességgel tárja föl Haydn műveit, és szenvedélyes előadói lelkesedéssel mutatja be munkája eredményeit. Saját együttesei, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus élén immár másfél évtizede állandó résztvevője a Fertőd-Eszterházán rendezett historikus Haydn-fesztiváloknak, amelynek keretében Joseph Haydn nyolcvan szimfóniáját szólaltatták meg ugyanabban a teremben, amelyben a komponi...sta évtizedeken át dolgozott.
Vashegyi György gyakran dirigál olyan zenekarokat is, amelyek nem korhű hangszereken játszanak. Ezek az együttműködések a karmester historikus előadói tapasztalatának jóvoltából mindig termékenyítő hatásúak a muzsikusokra nézve, és így különösen érdekesek a közönség számára is.
Rendező: MR Zenei Együttesek
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.