Vaughan Williams kilenc szimfóniája közül az első kettő programmű: az első a Tengeri szimfónia, a második a London szimfónia címet viseli. Az utóbbi, 1913-ban keletkezett darab a város hangulatának bemutatása, a benne élők emberek érzelmeinek kifejezése. Tételcímei: London alszik, A Bloomsbury negyed képe, Késő este a Temple rakparton ülve, Pillantás a város kínos pontjaira. Az Epilógus London egészéről ad képet, nem rejtve véka alá a város árnyoldalait sem.
Bár Williams munkásságána...k zöme a 20. századra esik (1958-ban hunyt el, 86 évesen), mégis Benjamin Brittent tekinthetjük a század emblematikus brit zeneszerzőjének. Tavasz szimfóniáját - amelyet 1949-ben a Holland Fesztiválon mutattak be Amszterdamban - Serge Koussevitzky karmesternek és a Bostoni Szimfonikus Zenekarnak ajánlotta. Művéhez 16. és 17. századi angol költők - és egy kortárs költő - tavaszhoz, természethez kötődő verssorait használta fel. Páratlan leleményességgel aknázza ki a korálszimfónia műfaja által nyújtott lehetőségeket az énekhang és a szimfonikus forma társításához. A szimfonikus zenekar mellett szólistákat, vegyes kart és gyermekkórust is alkalmaz.
Rendező: MR Zenei Együttesek
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.