„Felix Mendelssohn 1829-ben, húszévesen vezényelte Johann Sebastian Bach Máté-passiójának 19. századi első előadását, s elsősorban Bach és Händel hatása alatt állva kezdett 1834-ben a Paulus című oratórium komponálásához. A mű ősbemutatóját 1836-ban Düsseldorfban tartották, s Mendelssohn életében a Paulus népszerűsége még a később született, ma jobban ismert Eliásét is felülmúlta.
A koncerten a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar előadásában Magyarországon első alkalommal szólal meg a Paulus... korabeli hangszereken. Majdnem pontosan két éve már az Éliást is előadtuk a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Meggyőződésem, hogy a korabeli hangszerek használata Mendelssohn művei esetében is döntő jelentőségű. Az így elérhető áttetsző és árnyalatokban gazdag hangzás új szempontokat nyújt a partitúra megértéséhez - előadónak és hallgatónak egyaránt.” (Vashegyi György)
Rendező: Orfeo Zenei Alapítvány
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.