Másodszor látogat a Művészetek Palotájába a New Yorkban született, de a vietnami háború alatt, a sorozást elkerülendő Franciaországba áttelepülő dirigens és csembalóművész, William Christie és világhírű régizenei együttese, az 1979-ben alapított Les Art Florissants. A virágzó művészetek nevet Marc-Antoine Charpentier operájától kölcsönözték, utalva arra, hogy fő területük a francia barokk. A nyolcvanas évek óta több mint nyolcvan lemezt jelentettek meg, amelyek között számos világújdonság ...is található. William Christie ugyanis nem egy elfeledett remekművet porolt le és vitt sikerre; ilyen nevezetes produkcióként tartják számon Jean-Baptiste Lully Atys című operáját, amelyet 1986-ban, az 1753-as ősbemutató után több mint kétszázharminc évvel később ők adtak elő először, ezzel a produkcióval szereztek nemzetközi hírnevet. A legtöbbet talán Jean-Philippe Rameau életművének újra-felfedezéséért tette az együttes, amely több önállósodott hangszeres muzsikust - Marc Minkowski, Christophe Rousset, Hervé Niquet -, valamint szólistapályát befutó énekes nagyságot - Danielle de Niese, Paul Agnew - foglalkoztat vagy foglalkoztatott. Hangversenyükön két egyfelvonásos Rameau-opera - úgynevezett acte de ballet -, az 1748-ban bemutatott Pygmalion és a zeneszerző egyik utolsó műveként nyilvántartott Anacréon csendül fel, minden bizonnyal olyan csodálatos előadásban, amely a Les Arts Florissants sajátja, és amely valódi ünnepé varázsolja majd ezt az estét.
Rendező: Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.