Megújult a hivatásos hazai zenekarokat felvonultató Magyar Szimfonikus Körkép: a 2010/2011-es évadtól Szimfonikus felfedezések néven nagyobb súlyt helyez a magyar és az egyetemes zenetörténet kevésbé vagy egyáltalán nem játszott alkotásainak a megismertetésére, bemutatására. A Vásáry Tamás tiszteletbeli elnök-karnaggyal dolgozó szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekar a „Visegrádi Négyek” - Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország - jegyében állította össze műsorát a 2011-ben K...ossuth-díjjal kitüntetett Medveczky Ádám vezényelte hangversenyre.
Smetana: Az eladott menyasszony című operájának nyitánya és Chopin: Rondo alla Krakowiak című műve - amelyet Lajkó István közreműködésével hallhatunk - gyakrabban bemutatott alkotások. A műsor különlegessége a két következő kompozíció: Rajter Lajos (Ludovit Rajter) Szimfonikus szvitje, valamint Veress Sándor I. („Japán”) szimfóniája.
Rajter Lajos (1906-2000) pozsonyi, bécsi majd budapesti tanulmányai után 1933-tól 1945-ig a budapesti Rádiózenekar karmestere és a 1938-tól szintén 1945-ig a Liszt Ferenc Zeneakadémia tanára. A II. világháború után a pozsonyi Rádiózenekar, majd 1949-tõl a Szlovák Filharmonikusok vezetője, a Savaria Szimfonikus Zenekar 1992-ben az örökös tiszteletbeli elnök-karnagy cím adományozásával fejezte ki tiszteletét iránta.
Veress Sándor (1907-1992), aki zeneszerzést Kodálynál, zongorát Bartóknál tanult, az egyik méltatlanul elfeledett személyisége a magyar zenekultúrának. Bartók a Magyar Tudományos Akadémián alkalmazta népzenei asszisztensként, Lajtha Lászlóval a Néprajzi Múzeumban dolgozott együtt, Kodály pedig rábízta a zeneakadémiai zeneszerzés főtanszakának vezetését - itt oktatta Ligeti Györgyöt és Kurtág Györgyöt is. Veress azonban az 1948-1949-es fordulat után elhagyta Magyarországot, Svájcban telepedett le, ahol valóságos zeneszerző-iskolát nevelt ki, óriási megbecsülést szerezve magának. Munkásságának meg- és elismertetése a magyar zenei élet óriási adóssága. Ebből törleszt valamelyest ez a hangverseny az 1940-ben keletkezett, a japán királyi dinasztia 2600 éves fennállásának tiszteletére kiírt zeneszerzői versenyen győztes I. („Japán”) szimfónia bemutatásával.
A koncertet 18.30 órai kezdettel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben „Előhang” címmel beszélgetés előzi meg, amelyen a fellépő művészekkel és a műsoron szereplő művekkel ismerkedhetnek meg közelebbről az előadásra jeggyel rendelkezők.
Rendező: Savaria Szimfonikus Zenekar, Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.