Az este során a közönség a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium sokszínű zeneéletéből kap ízelítőt. A műsor a klasszikus műfajtól a kortárs zenén át a dzsesszig kínál hallgatnivalót. A fellépők a néhány fős kamaracsoportoktól az oratorikus együttesig változatos formációkban mutatkoznak be.
A legifjabbak kamarazenekara Petőfi Erika vezetésével működik, ők Händel Vízizenéjéből szólaltatnak meg részleteket, míg a koncert-fúvószenekar Kiss Zoltán irányításával Soszt...akovics II. szvitje mellett könnyedebb hangvételű műveket is bemutat. A hangversenyt az Ugrin Gábor vezetette vegyes kar és a szimfonikus zenekar közös kortárs zenei produkciója zárja. Orbán György Stabat Materét Bolyky Zoltán vezényletével adják elő.
A belépés díjtalan.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.