Karosi Bálint a Zeneakadémián 2004-ben végzett Kovács Béla klarinét- és Pálúr János orgonaosztályában; s 2003 óta az Amerikai Egyesült Államokban tanul James David Christie orgonaművésznél. 2000-től szinte felváltva arat sikereket nemzetközi klarinét- és orgonaversenyeken: 2002-ben például a Prágai Tavasz keretében megrendezett klarinétversenyen lett második helyezett, egy hónappal később pedig megnyerte a rangos dublini orgonaversenyt. Zeneszerzőként is aktív, bár komponálni sosem tanult.... Az ő tanítómesterei, vallja, a zeneirodalom remekei. Elmondása szerint művei sokszor bonyolult kompozíciók, amelyek az improvizáció spontaneitásával és átütő erejével igyekeznek hatni.
A több érdekességet tartogató műsor kiemelkedő darabja Horatio Parker 1902-ben komponált orgonaversenye, amelynek szerzője Charles Ives tanáraként írta be magát a zenetörténet nagykönyvébe. Műveire a német romantikus stílus mellett Debussy színérzékenysége is hatott.
Szintén kuriózumértékűek a londoni Temple Church egykori orgonistája, a brit George Thomas Thalben-Ball rendkívül virtuóz variációi, amelyek különleges pedáltechnikát követelnek az előadótól.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.