Október 1-jét az UNESCO Nemzetközi Zenei Tanácsa Yehudi Menuhin kezdeményezésre 1975-ben emelte a zene világnapja rangjára. A Joseph Haydn halálának kétszázadik évfordulója, a 2009-es Haydn-év jegyében megrendezett koncerten kiváló hazai zenészek előadásában klasszikus, népi és world jazz elemek fonódnak össze, hatnak kölcsönösen egymásra, és alkotnak közös zenei kompozíciót. Az izgalmasnak ígérkező estén a Jánosi Együttes Haydn zenéjének osztrák, horvát és magyar elemekből táplálkozó népi... gyökereit tárja fel, a kiváló magyar dzsesszegyüttes, a Mirrorworld pedig a neves komponista műveit dzsesszátiratban mutatja be.
A zene világnapján a szervezők a fő hangsúlyt a fiatal tehetséges zenészek támogatására és bemutatására helyezik, s ennek tükrében alakították ki az este színes programját. A koncertet megelőzően a fővárosban és vidéki helyszíneken egész nap köztéri „jammelés” lesz, amelyre szeretettel várják a profi és amatőr zenészeket, s természetesen a közönséget. „Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon. Örülnék, ha nemcsak koncerteken, rádióműsorokban szólalnának meg régi és főként mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, dzsessz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói.” (Yehudi Menuhin)
(www.klassz.org, www.azenevilagnapja.org)
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.