A Leningrádban született Grigorij Szokolov már ötéves korában felhívta magára a figyelmet rendkívüli tehetségével. Speciális zeneiskolába járt, majd 1960-ban a Leningrádi Konzervatórium tanulója lett, és tizenkét korában lépett először nyilvánosság elé. Tizenhat éves volt, amikor 1966-ban az Emil Gilelsz vezette zsűri egyhangú döntésével megnyerte a 3. Nemzetközi Csajkovszkij Zongoraversenyt. Sikerét koncertkörutak követték a Moszkvai Filharmonikus Zenekarral Olaszországban, Portugáliában ...és Németországban, majd Észak-Amerikában és a Közel-Keleten. Azóta fellépett a bécsi Musikvereinban, a berlini Filharmóniában, az amszterdami Concertgebouw-ban és a New York-i Carnegie Hallban, s Londonban, Salzburgban, Tokióban, Párizsban, Rómában és Madridban. Olyan együttesek voltak a partnerei, mint a New York-i, a Drezdai, a Müncheni és a Varsói Filharmonikusok, a lipcsei Gewandhaus, a milánói Scala és a Zürichi Tonhalle Zenekara, valamint a Bambergi Szimfonikusok és Helsinki Rádiózenekar, s dolgozott már a világ vezető karmestereinek nagy részével.
Ma Grigorij Szokolov egyike Oroszország legünnepeltebb művészeinek. Bachtól Schönbergig terjedő széles repertoárja, a zene értelmezésének komolysága és eredetisége, előadásmódjának pontossága mind a közönséget, mind a kritikát megragadja, bárhol is játszik.
A műsor megtekinthető a www.azongora.hu és a www.jakobikoncert.hu honlapokon.
Rendező: Jakobi Koncert Kft.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.