A Koldusopera (eredeti címén: Die Dreigroschenoper, azaz Háromgarasos opera) forradalmian új dramaturgiát és zenei világot hozott a színházba. John Gay és Johann Christoph Pepusch Beggars' Opera („Koldusopera”) című 18. századi balladaoperáját Bertolt Brecht és Kurt Weill a kapitalizmust kritizáló, kiábrándult és cinikus művé dolgozta át. Az eredetileg elegáns útonálló Macheath (Bicska Maxi) erkölcstelen bűnözővé lett, a nagy finálé pedig a happy endek fanyar paródiája. A színházból eltűnt az a bizonyos „negyedik fal”, a közönség nem érezhette úgy, hogy kényelmesen hátradőlve kukucskálhat, és lesheti, mit tesznek a szereplők „odabent”, a maguk zárt világában. A néző megszólíttatott, a szín kinyílt, a dalokat az énekesek szemtől szembe, a szituációból kifordulva, a közönség felé adták elő. Megszületett az „elidegenítési effektus”.
A darab a musicalek merész, mindmáig modern őse. Zenéjére egyértelműen a dzsessz hatásai jellemzőek, Weill előírása szerint tizenöt tagú dzsesszcombo játssza. Az első dal Peachumék - az alapmű előtti tisztelgésként Pepusch zenéjére íródott - reggeli korálja lett volna. Harald Paulsen, Bicska Maxi első alakítója azonban felmondással fenyegetőzött, ha karaktere a színre lépés előtt nem kap megfelelő zenés bemutatást. Ezért került később, de még az 1928-as ősbemutató előtt a mű élére a leghíresebbé lett zeneszám, a magyarul Cápadalként ismert, angolul Mack the Knife címen világslágerré vált dal.
A Koldusopera legtöbb előadása művészi kompromisszummal jár, mivel általában prózai színészek játsszák, s a zeneiség így másodlagossá lesz. Most az eredetit halljuk: németül, Weill saját hangszerelésében, kitűnő operaénekesek előadásában.

Az előadáshoz kapcsolódó Műhelybeszélgetésen, április 1-jén 17.30 órai kezdettel a Művészetek Palotája klubszerűen berendezett Lépcsőtermében különféle művészeti ágak jeles képviselői és más meghívott vendégek beszélgetnek a műsorról a sorozat állandó házigazdája, Fenyő Gábor vezetésével. A Műhelybeszélgetések nyilvánosak, a belépés díjtalan.

Rendező: