„A Zongora” címmel hetedszer megrendezett exkluzív hangversenysorozat a nemzetközi koncertélet szerves részévé vált, s helyszíne most először a Művészetek Palotája. A Jakobi Koncert Kft. felkérésére koncertet ad Ránki Dezső (2009. december 9.), 2010-ben pedig Fazil Say (január 18.), Oleg Maisenberg (március 13.) és Grigorij Szokolov (április 15.). Folytatódik az a kezdeményezés, hogy a sorozat előadásaira koncertenként ötven 6-18 év közötti fiatal egy-egy kísérővel rendkívül kedvezményes á...ron (1000 Ft/db) vásárolhat jegyet. (Bővebb információ: www.jakobikoncert.hu)
A sorozat első koncertjének Liszt Ferenc és Bogányi Gergely a főszereplője. A minden idők egyik legnagyobb zongoraművészének is tartott Liszt születésnapján tartandó hangverseny műsorát az ő művei alkotják. Előadójuk 1974-ben Vácott született, s a budapesti Zeneakadémia után az Indiana Universityn és a helsinki Sibelius Akadémián tanult. Legkiemelkedőbb versenygyőzelmét 1996-ban a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyen aratta. Mára rendszeres vendég a világ legrangosabb koncerttermeiben és fesztiváljain, s szólistaként vezető zenekarokkal is gyakran fellép. A Nemzeti Hangversenyteremben ő adta az első szólóestet 2005 májusában. Repertoárján harmincnál több zongoraverseny mellett - sok más mű között - szerepel Chopin összes szólózongorára írt darabja. 1996 óta szülővárosának, 2007-től Zebegénynek is díszpolgára, 2000-ben megkapta a Liszt-díjat, 2002-ben pedig a Finn Köztársaság elnökétől a Fehér Rózsa Lovagrend érdemkeresztjét. Mindössze harmincévesen vehette át a művészeknek odaítélhető legmagasabb magyar állami kitüntetést, a Kossuth-díjat.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.