Philippe Herreweghe szülővárosa, Gent konzervatóriumában zongorát tanult, majd orvosi és pszichiátriai tanulmányai alatt megalapította a Collegium Vocale Gent együttest. Az elmúlt húsz évben olyan változtatható összetételű társulatot hozott létre, amely a reneszánsztól a kortárs kompozíciókig valamennyi korszak zenéjét tolmácsolni tudja. A formációk közül a Collegium Vocale Bach és elődei zenéjét adja elő.
A dirigens számos más szimfonikus és kamaraegyüttessel is rendszeresen dolgozik, s t...öbbek között Lassus, Bach, Mozart, Fauré, Bruckner és Schönberg műveit tartalmazó gazdag diszkográfiája ugyancsak zenei sokoldalúságát tanúsítja. 1982 óta a Saintes-i Régi Zene Fesztivál művészeti vezetője, 1993-ban pedig ő és együttesével elnyerte a „Flandria kulturális nagykövete” címet.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.