A 20. század elejének meghatározó zeneszerzőinél meghökkentő hangszer-összeállítások kezdenek megjelenni, amelyek életerejéből alig telik egy műnél többre, más formációk viszont megmaradnak, továbbfejlődnek, nemegyszer szerzőjük névjegyévé válnak. Ekkor kezdődik az első kitörési kísérlet a szokványos értelemben vett klasszikus zenekari hangzásideálból, amit remekművek hosszú sora hitelesít.
Stravinsky közlése szerint Ravel az ő Három japán dala nyomán komponálta saját Mallarmé-dalait. A ha...ngszerelések pontos egyezése mindenesetre ezt bizonyítja. A zongora használata ekkorra már polgárjogot nyert az ilyesfajta együtteseknél, amelyek őse talán Schönberg Pierrot lunaire-jében keresendő. Maga Schönberg 1906-ban még nem tart ott, hogy a zongorát bevetné, de ez talán felesleges is lenne a homofóniát csaknem teljesen kizáró, illetve az idézet, a mottó szintjére redukáló Kamaraszimfónia esetében. Késői korszakára azonban tipizálódik az a kisebb együttes, amely zongorát és harmóniumot is szerepeltet: a Gurre-dalok egyes részletei ezen a kisebb apparátuson is sérülés nélkül megszólalhatnak. Kézenfekvőnek tűnt, hogy tanítványaival nagyjából erre a formációra dolgoztassa át Debussy korai remekművét, az Egy faun délutánját, amelytől szintén nem idegen a kissé expresszionistább hangzásvilág. (Kocsis Zoltán írása nyomán.)
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.