A közép-franciaországi Île de France régió szimfonikus zenekarát 1974-ben abból a célból hozták létre, hogy elsősorban az ezen a vidéken élő mintegy tízmillió emberhez vigye el a zenét. A húsz és negyven év közötti muzsikusok alkotta, közel száz tagú Orchestre National d'Île de France háromszáz év zenei remekműveit szólaltatja meg, de mintegy száz kortárs kompozíciót is előadott, illetve rendelt már. Vezető karmestere a Romániában született és Izraelben felnőtt Yoel Levi, aki az ő tizenhár...om éves irányítása alatt elsőrangú együttessé fejlődött Atlantai Szimfonikus Zenekar zeneigazgatójaként lett világhírűvé. Mára a világ szinte valamennyi nagy zenekarával dolgozott már, és nevéhez több tucat lemezfelvétel fűződik.
A D-dúr zongoraversenyt Maurice Ravel az I. világháborúban jobb kezét elvesztett zongoraművész barátjának komponálta. Szólistája, az amerikai Leon Fleisher tizenhat évesen Pierre Monteux pálcája alatt mutatkozott be a New York-i Filharmonikusokkal, 1952-ben megnyerte a brüsszeli Erzsébet királyné-versenyt, pályája elején pedig Beethoven és Brahms zongoraversenyeit Széll Györggyel és a Clevelandi Zenekarral rögzítette. Jobb kezét a hatvanas években izombetegség támadta meg, s attól kezdve tanárként, kutatóként, karmesterként és nem utolsósorban a balkezes zongorairodalom első számú előadójaként írta be magát a zenei előadó-művészet történetébe. Orvosi kezeléseknek köszönhetően ma már ismét tud a jobb kezével is játszani.
Az 1980-ban született Vincent Dubois tizenegy éves korában lett a Saint Brieuc-i katedrális orgonaiskolájának növendéke, és ugyanott öt év múlva címzetes orgonistának nevezték ki. Közben folytatta tanulmányait, többek közt a párizsi Zeneakadémián, Olivier Latry osztályában. 2002-ben Calgaryban a szólókategória aranyérmét, Toulouse-ban pedig a nagydíjat ítélték oda neki a nemzetközi orgonaversenyen.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.