Beethoven 1805-ben, 1806-ban és 1814-ben három változatát is elkészítette egyetlen operájának, a Fideliónak, amely címként eredetileg a főhősnő, Leonore nevét viselte. Az úgynevezett III. Leonóra-nyitány az 1806-os változathoz készült. A zenekari darab erőteljes jelekkel utal a zenés színpadi mű politikai üzenetére: a sötét elnyomásból való felszabadulás mozzanatára. A nyitánnyal közel egy időben keletkezett IV. (G-dúr) zongoraversenyben is megjelenik a sötétségből a fénybe vezető út látom...ása. A mű lassú tételét már 19. századi hallgatói is szívesen értelmezték úgy, mint Orfeusz és az alvilági árnyak párbeszédét, melyben az isteni lantos kedveséért, a halál által elragadott Eurüdikéért könyörög. A II. szimfóniát 1803-ban mutatták be, Beethoven egyik szokatlanul hosszú szerzői estjén. A koncerten elhangzott még az I. szimfónia, a III. (c-moll) zongoraverseny és a Krisztus az Olajfák hegyén című oratórium.
Frankl Péter zongoraművész nemzetközi karrierje az 1960-as évek elején indult: olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Abbado, Boulez, Chailly, Maazel és Masur; olyan kamarapartnerekkel, mint Schiff András és a Takács Vonósnégyes.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.