Az amerikai Samuel Barber (1910-1981), a német Richard Strauss (1864-1949) és az orosz Pjotr Csajkovszkij (1840-1893) életművének közös vonása, hogy mindhárman romantikus zenét komponáltak. Barber ezért ítészeitől bőven kapott „hideget és meleget”, s a bírálatokra egy 1971-ben adott nyilatkozatában így válaszolt: „Azt mondják, hogy egyáltalán nincs stílusom, de az nem baj. Egyszerűen folytatom a magam útját. Azt hiszem, ehhez némi bátorság is kell.” Ezen a koncerten Barber The School for S...candal című friss, lendületes nyitányával is megismerkedhetnek a zenebarátok az MR Szimfonikusok előadásában.
Egész életében dallamos zenét írt Richard Strauss is. A 84 éves mester a Négy utolsó énekben is fiatalkora zenei nyelvét beszéli, de nyugodtabban, bölcsebben és lágyabban fogalmazza meg a zenei gondolatokat. Az elmúlásról szóló dalok szövege közül hármat (Tavasz, Szeptember, Lefekvéskor) az 1946-ban Nobel-díjjal kitüntetett Hermann Hesse, egyet pedig (Alkonyfényben) a romantikus Eichendorff írt. A zárótételből vett idézet jól érzékelteti Strauss zenekari dalciklusának hangulatát: „Hagyd rájuk a csapongást, vár ránk a nyugalom…”
Csajkovszkij 1888 augusztusában fejezte be négytételes V. szimfóniáját, amely valósággal megkoronázta addigi életművét. Ebben a darabban a szerző a magányból, az elesettségből is felemelkedni és győzedelmeskedni képes ember portréját rajzolta meg. A hagyományos szerkezetű zenemű fináléja diadalmasan, a megdicsőülés roppant erejével zeng.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.