A Művészetek Palotájában már a hivatalos megnyitást megelőző időszakban, 2005 januárja és márciusa között, az úgynevezett próbaüzem alatt is szinte naponta léptek fel magyar szimfonikus zenekarok, amelyek így mintegy összképet adtak az ország zenekari életéről. Ennek a „spontán” kialakult összefoglaló áttekintésnek a kedvező tapasztalatai nyomán született meg az eseménysor megismétlésének a gondolata, immár tervszerű tudatossággal, egyszersmind a hagyományteremtés szándékával.
Így jö...tt létre 2006-ban a Symphonia Hungarorum - Magyar Szimfonikus Körkép hangversenysorozat, amelynek koncertjein 2007-ben tizenöt magyar szimfonikus együttes képviselteti magát. A részt vevő zenekarok - amint az tavaly is volt - műsorukat szabadon szerkeszthették meg, az egyetlen kérés az volt hozzájuk, hogy minden hangversenyen legalább egy 20. vagy 21. századi magyar zenemű is hangozzék el.
Petrovics Emil 1993-ban befejezett nyitánya az akkor még Székesfehérvári Szimfonikus Zenekar néven működő együttes felkérésére született, és bemutatásában hangzott el először. Drahos Béla fuvolaművész-karmester irányítása alatt a zenekar jelentős mértékben fejlődött: az elmúlt kilenc évben teljes operákat, nagyszabású oratorikus műveket, kortárs magyar alkotásokat is műsorra tűztek, és lemezfelvételt is készítettek.
D-dúr versenyművét Mozart 1778 elején, több más fuvolaművével együtt Mannheimban írta. A kor egyik zenei központjának számító fejedelemség nem tartott igényt az akkor huszonkét éves zeneszerző szolgálataira, ezért ő ezeket a darabjait állítólag kelletlenül, a lehető legkevesebb energiaráfordítással szerezte. A halandó zenehallgató azonban mindebből mit sem vesz észre.
A IX. szimfóniával kapcsolatban mindig akadtak olyanok, akik az énekkari finálét Beethoven grandiózus tévedésének vélték. Richard Wagner szerint viszont a szöveg azért tört utat - a zene történetében először - a szimfóniába, hogy a hangszeres zenét beszédszerűen érthetővé tegye, és példátlan ujjongás betetőzésében oldja fel a korábbi tételek között kialakult konfliktust.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.