Liszt Ferenc élete évtizedeken keresztül a közönség előtt játszódott: a beethoveni homlokcsóktól a bámulatosan gyorsan felívelő karrieren át szerelmeiig, magánéleti bonyodalmaiig, korának egyik ünnepelt személyisége volt ő. Rajongók vették körül, amerre járt; a közönségnek élt és játszott, szalonokban, királyi udvarokban, zsúfolt nézőterek előtt, attól az élménytől megbabonázva, amellyel húszéves korában töltődött fel, az Ördög hegedűse, Paganini játékát hallva. Ötvenéves korára azonban ki...növi a zongoravirtuóznak fenntartott skatulyát, ráadásul sorozatos csapások érik: 1859-ben meghal fia, 1862-ben elveszti lányát is, 1861-ben meghiúsítják Rómában kötendő házasságát. Egyre inkább megfogalmazódik benne a vágy, hogy magányba vonuljon vissza és fentről várjon vigasztalást. A belső csendet a Madonna del Rosario kolostorban találja meg, majd ötvennégy éves korában, 1865-ben felveszi az alsóbb papi rendeket. Gyermekkori élmények is dolgozhattak benne, a vallás és a transzcendens iránti fogékonyságát nem kis részben édesapjának köszönhette. Bár Liszt Ádámot még novícius éveiben elbocsátották a ferences kolostorból, ennek ellenére később többször ellátogatott oda, és magával vitte Franciscus névre keresztelt fiát is. Ha Liszt Ferenc fiatalon a fizikai törvényeit meghazudtoló virtuozitásával nyűgözte le közönségét, abbéként befele forduló zenékkel emeli hallgatóját a transzcendens felé, a 20. századig előremutató alkotásokat létrehozva. Előbbi korszakának emblematikus darabja a Haláltánc, utóbbinak pedig a már-már aszketikusan letisztult, a keresztút stációit hangokba foglaló Via Crucis. E két, szóló verzióban ritkán hallható műremeket a kuriózumok iránt különös érzékenységet mutató Csalog Gábor előadásában ismerhetjük meg.
Rendező: Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.