A Sanghaji Filharmonikus Zenekar története egyet jelent a kínai szimfonikus zene történetével. A húszas évektől kezdve, egy olasz dirigens vezetésével alakult ki repertoárjának két hangsúlyos területe: a kínai kortárs nemzeti zene és az európai klasszikusok. A zenekar ma már túl van tízezredik hangversenyén, és megjárta a Carnegie Hallt, valamint a Berlini Filharmóniát is. Budapesten az együttest a művészcsaládban született, sanghaji diplomája megszerzése után Münchenben továbbtanuló Muhai... Tang vezényli. Tang nemzetközi karrierje akkor kezdett felfele ívelni, amikor az 1983-1984-es évadban Herbert von Karajan meghívta őt a Berlini Filharmonikusokat dirigálni. A Holland Királyi Filharmonikusokat vezette 1991 és 1995 között, a tengerentúlon a San Franciscó-i Szimfonikusok élén debütált 1988-ban. 2006 óta a Zürichi Kamarazenekar művészeti vezetője, s hogy napjaink zenéjét is kiválóan tolmácsolja, jelzi Grammy-díja is, amelyet 2002-ben ítéltek neki az év legjobb kortárs zenei felvételéért. A Művészetek Palotájában is 20. századi orosz és kínai kortárs kompozíciókat vezényel. Yuan Liu, a középgeneráció egyik legjelentősebb zeneszerzője Kínában, ma is Sanghajhoz kötődik, Tan Dun viszont a nyolcvanas évek óta az Egyesült Államokban él; a New York-i Metropolitan Opera 2006-ban mutatta be egyik operáját, Placido Domingóval a főszerepben. Az est szólistája alighanem a valaha élt legfiatalabb művész, aki lemezre vette a zongorairodalom egyik legnehezebb opusát, Chopin 24 etűdjét. Bár a Svájcban született, kínai származású Mélodie Zhao a koncert napján alig egy hónappal lesz túl tizenhatodik születésnapján, briliáns technika és komoly koncertrutin birtokosa. Tanulmányait nem egészen hároméves korában kezdte a Pekingi Központi Zeneakadémián; pályája és egyénisége most formálódik, de annyi bizonyos: fogunk még róla hallani.
A koncertet 18.30 órai kezdettel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben „Előhang” címmel beszélgetés előzi meg, amelyen a fellépő művészekkel és a műsoron szereplő művekkel ismerkedhetnek meg közelebbről az előadásra jeggyel rendelkezők.
Rendező: Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.