Kevesen tudják, hogy Arnold Schönberg, akinek hangversenyei gyakorta botrányoktól voltak hangosak, akinek élete ihletet adott - bár ő ezt tagadta - Thomas Mann egyik legnagyszerűbb regénye megírásához, aki kiválóan festett és Kandinszkíjjal is kiállított, aki mindmáig az egyik legjobban használható és tanítható zeneelméleti könyveket írta, autodidakta muzsikusként indult, mindössze néhány hónapig tanult ellenpontot. Alapvető zenetörténeti jelentősége a tizenkétfokú komponálás rendszerének ...kidolgozása és gyakorlata. Minden korszerűsége mellett tisztelettel fordult nagy elődeihez; pl. Bach-orgonaműveket, Brahms-kamarazenét írt át nagyzenekarra. A most felhangzó Bach: Esz-dúr prelúdium és fúga zenekari átdolgozása 1928-ból való.
1945 nyarán, nagybetegen készült Bartók Béla: III. zongoraversenye. A zeneköltő késői műveivel elérkezett saját klasszicizmusához, gondolatait végtelen egyszerűen, kristálytiszta nyelven fejezte ki. E művekben azokban a magasságokban jár a zenetörténet legnagyobbjaihoz hasonlóan, ahol koruk fölé emelkedve, egyben mégis annak legtisztább eszményeit képviselve találkoznak. Hallgatása közben Mozart tisztasága, Beethoven humánuma is jelen van.
Beethoven: Eroica-szimfóniájának megírását köztudomásúan Napóleon személyisége ihlette. A mű mégsem csupán egy hős, majd császár, majd bukott hadvezér életútjának emlékezete. Amit kifejez, talán maga a hősi sors és az eszme, amelyért hősnek lenni érdemes. Ahogyan mindezt kifejezi, az a szimfóniák történetének páratlan csúcsát jelenti; a zenei szerkesztés olyan tökéletességét, melyet maga Beethoven sem tudott később túlszárnyalni.
Rendező: Pannon Filharmonikusok
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.