Joseph Haydn 1798-ban, Bécsben bemutatott nagyszabású oratóriumának szövegét John Milton Elveszett paradicsom című drámai költeménye nyomán egy Lindley nevű angol költő írta, s azt ültette át németre Gottfried van Swieten báró, Haydn, Mozart és Beethoven barátja.
A 34 számból álló háromrészes oratórium első része a teremtés első négy napját zenésíti meg, a második rész a következő kettőt, míg a harmadik az első emberpárról, Ádámról és Éváról szól. A három arkangyal - Gábriel (szoprán), Uri...el (tenor), Rafael (basszus) - recitatívókban és áriákban mondja el a teremtés hat napjának történéseit, míg a kórus rendszerint egy „nap” végén Isten dicsőségét énekli meg.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.