Részletek a Brankovics György, Hunyadi László, a Névtelen hősök, Bátori Mária, Sarolta, Dózsa György és a Bánk bán című operákból.
November 7-én ünnepeljük Erkel Ferenc születésének 200. évfordulóját. Az országos, egész éven át tartó megemlékezésekből természetesen a Nemzeti Filharmonikus Zenekar is kiveszi a részét: a magyar nemzeti opera megteremtőjének, a Himnusz megzenésítőjének valamennyi, teljes egészében saját maga által komponált és befejezett alkotásából szólaltat meg részleteket.... Így például a magyar nemzeti opera „prototípusából”, a Bátori Máriából, a „Meghalt a cselszövő” kezdetű ária és a Palotás révén ismert Hunyadi Lászlóból, a zenitet jelentő Bánk bánból, az izgalmas és kétértelmű Dózsa Györgyből, a Saroltából, a Névtelen hősökből és a nagyformátumú Brankovics Györgyből is. A Kolozsvári Magyar Opera, valamint a Magyar Állami Operaház társulatának tagjai énekelnek, az összeállítást a kiváló magyar operadirigens, Medveczky Ádám vezényli.
Rendező: Nemzeti Filharmonikusok
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.