Vásáry Tamás ezúttal Mozart-alkotásokkal áll a Nemzeti Filharmonikus Zenekar élére. Mint mondja: Mozart nélkül lehet élni, de nem érdemes. Pályáján a kezdetektől jelen van a salzburgi-bécsi mester művészete: már nyolcévesen Mozart D-dúr zongoraversenyét játszotta szülővárosában, Debrecenben. A világhírű, Kossuth-díjas művész - a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának örökös tiszteletbeli fő-zeneigazgatója - ezúttal a haydni könnyedségű és szellemességű, alapvetően játékos karakterű C-dúr zon...goraversenyt szólaltatja meg. Mozart azonban nem volna Mozart, ha ez a világos-napfényes, olykor naiv, olykor ünnepélyes hangnem nem sötétülne el egyik pillanatról a másikra; az 1785. március 9-én befejezett mű szerzője - apja szerint - hamar elsajátította a zeneszerzői mesterség egyik alapvető eszközét, a zenei értelemben vett fény-árnyék-technikát. Vásáry Tamás - szokásához híven - egy személyben szólistája és karmestere is a produkciónak. A koncert második félidejére olyan művet választott, amely az első részben megszólaló alkotással hangnemileg rokon. A c-moll mise a zongoraverseny előtt két évvel keletkezett, valószínűleg Konstanze Weberrel 1782-ben kötött házasságáért fogadalmi ajándékul; a Requiem után a szerző második leggyakrabban előadott misekompozíciója, és mint az, ez is befejezetlen. A missa solemnis műfajába tartozik, a salzburgi hagyományok ünnepélyessége, pompája hatja át, de stílusa sokat köszönhet Bach és Händel vokális kompozícióinak is. A salzburgi Szent Péter apátságban, római katolikus mise keretében, 1783 októberében bemutatott alkotásban a számos virtuóz dallamot exponáló szoprán szólót Mozart felesége, Constanze énekelte.
Rendező: Nemzeti Filharmonikusok
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.