A moszkvai Nagyszínház egykori zeneigazgatója olyan alkotásokat szólaltat meg a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral, amelyek a 20. század első éveiben, nem sokkal a bolsevik forradalom előtt keletkeztek. Ljadov utolsó műveink egyike, a Nénia (Sirató) 1914-ben született, Glazunov és Szkrjabin pedig egyaránt 1904-ben fejezte be a koncerten elhangzó alkotásait. Szkrjabin a modern zene egyik előfutára, a zenetörténet egyik legkülönösebb és legrejtélyesebb figurája. Glazunov a-moll hegedűversenye ...az előbbinél hagyományosabb zene, a romantikához közelebb álló nyelvezettel. A harmincas évei elején járó Baráti Kristóf szólaltatja meg, aki a Hubay alapította magyar hegedűiskola neveltje, a fiatal művésznemzedék egyik legnagyobb tehetsége, szép sikerekkel kecsegtető karrier várományosa.
Rendező. Nemzeti Filharmonikusok
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.