A 20. század nagy zeneszerzői közül többen - így Bartók, Prokofjev és Rachmaninov - zongoraművészként is kitűntek, míg mások - Schönberg, Berg vagy Webern - nem léptek fel nyilvánosan hangszerjátékosként. Igor Stravinsky esete ebben a tekintetben is különleges. Ha a helyzet úgy hozta, közönség elé tudott lépni mint zongorista, ám ez irányú tevékenysége meglehetősen szórványos volt. Csak a saját műveit adta elő, és azokat is kizárólag megfelelő motiváció meglétekor. Ösztönzésként pedig legi...nkább az anyagiak jöttek szóba, hiszen bevételét tetemesen növelhette, ha a zeneszerzői honorárium mellett előadói tiszteletdíjat is kapott.
Fiatalon, tizenöt évvel a Versenymű zongorára és fúvósokra bemutatója előtt Szentpétervárott eljátszotta négy zongoraetűdjét, ám aztán technikáját évekig nem tartotta karban. Ezért, hogy meg tudjon felelni a versenymű technikai igényeinek, naponta több órát töltött Czerny ujjgyakorlataival. A bemutató végül annyira sikeres volt, hogy darabját mintegy negyven alkalommal adta elő 1924 és 1928 között. Akkor úgy döntött, hogy ideje újabb versenyművet írnia. Mivel azonban alkotásait sohasem sorszámozta, az új darabnak más nevet adott: Capriccio zongorára és zenekarra. A Movements jó harminc évvel később keletkezett, amikor az idős zeneszerző már nem zongorázott nyilvánosan: itt karmesterként működött közre.
A versenyművek szólistája ezúttal a finn Olli Mustonen lesz, aki - az est karmesteréhez, Kocsis Zoltánhoz hasonlóan - nemcsak zongoraművészként tevékenykedik, hanem dirigál és komponál is. Az elhangzó darabokat mintegy tizenöt éve Vladimir Ashkenazy vezényletével lemezre is vette.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.