Gilbert Varga legutóbb 2005 áprilisában dirigálta a Nemzeti Filharmonikusokat, az akkor nemrég megnyílt Művészetek Palotájában. Mostani programját Maurice Ravel két műve fogja keretbe. A francia szerző először négykezes zongoradarabot komponált a Charles Perrault gyűjteményéből kiválasztott öt meséből, de hat évvel később, 1912-ben már nagyzenekari változatban állították színpadra a Lúdanyó meséit. Ravel 1919-ben Gyagilev megbízásából írta a La Valse című tánckölteményt, ám az nem nyerte e...l a koreográfus tetszését, és a balettbemutató elmaradt. A mű koncerttermi sikere azonban kárpótolta a komponistát.
Richard Strauss - hatéves korától a csaknem nyolcvan évvel később született Négy utolsó énekig -mintegy kétszáz dalt írt. Bennük a német Lied-hagyomány belépett a 20. századba, ám Strauss legszebb dalai közül sok még a 19. században, a romantika kései másodvirágzásának idején íródott. Ezekből ötöt hallhatunk, Gustav Mahler dalterméséből pedig kettőt. A Revelge („Riadó”) egyike annak a tizenkét zenekari dalának, amelyek szövegét A fiú csodakürtje című népköltészeti gyűjteményből vette; a másikat, az Um Mitternacht („Éjfélkor”) címűt Friedrich Rückert versére komponálta. Strauss és Mahler dalai a 2008-as brüsszeli Erzsébet Királynő Nemzetközi Énekverseny győztese, Brickner Szabolcs előadásában hangzanak el.
Giuseppe Martucci (1856-1909) Notturnója eredetileg zongorára íródott, címválasztásával Chopint idézi, bár zeneileg nem annyira a lengyel mesterre, mint inkább a wagneri harmóniavilágra utal. A csöndes, meditatív darab régóta nagy népszerűségnek örvend Olaszországban, másutt viszont ritkábban szólal meg.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.