A Johannes Brahms műveiből összeállított est nem ígér könnyed szórakozást. Mindhárom kompozíciót borús hangulat és sötét tónusok jellemzik, ám cserében magukban hordozzák a katartikus élmény lehetőségét. A Tragikus nyitány - amely voltaképpen a vele szinte egy időben keletkezett, vidám Akadémiai ünnepi nyitány ellentétpárjának tekinthető - nagyon is megfelelt szerzője melankolikus kedélyének. Az althangra, férfikarra és zenekarra írott és 1870-ben bemutatott Alt-rapszódia Goethe Téli utazá...s a Harz-hegységben című költeményére épül, melynek bánatos ifjú hőse az úttalan utakon bolyongó vándor jellegzetesen romantikus alakja. A rapszódia számos részletében rokon többek között a Német requiemmel is, amellyel egyes kutatók szerint Brahms a nagy barátot és tanítómestert, Robert Schumannt gyászolja, mások szerint viszont az édesanyját. A hét tétel gyönyörű logikával és filozofikus emelkedettséggel foglalja össze az ember gondolatait a halálról.
A hangverseny karmestere, Kovács János a Magyar Állami Operaház megbízott fő-zeneigazgatója, szólistái szintén az Operaházhoz kötődnek: a fiatal szopránénekesnő, Fodor Beatrix stúdiósként, Kovács Annamária és Kálmándi Mihály pedig magánénekesként.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.