Az est nagyszerű brit dirigense tiszteletbeli magyarnak is tekinthető, hiszen Howard Williams hosszú évekig volt a Pécsi Szimfonikus Zenekar vezető karmestere és művészeti vezetője, jelenleg pedig a már Pannon Filharmonikusok néven működő együttes állandó vendégkarmestere. Széles repertoárján számos kortárs mű is szerepel; műsorára ezúttal az 1959-ben született James MacMillan darabját tűzte, amelyet a skót zeneszerző a Skót Kamarazenekar megrendelésére írt, és az az együttes is mutatta be... 1992-ben a londoni Royal Albert Hallban. Az ütőhangszerekre és zenekarra komponált darab szólistája ezúttal az Amadinda Ütőegyüttes vezetője, Rácz Zoltán lesz.
A versenymű előtt Hector Berlioz fiatalkori, 1826-ban írt, és végül töredékben maradt, A vérbírák című operájának nyitánya hangzik el, a koncert második részében pedig Szergej Rachmaninov III. szimfóniája, amelyet 1936-ban Leopold Stokowski mutatott be a Philadelphia Zenekarral.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.