A szentpétervári születésű Mihail Agrest a Mariinszkij Színház dirigenseként társulatával Európán kívül a Távol-Keleten és az Egyesült Államokban is fellépett. Rangos orosz, német, olasz, hongkongi és amerikai zenekaroktól is gyakran kap meghívást, de Budapestre most jön először.
A műsoron szereplő két orosz alkotás egyaránt operának készült, előadásukra azonban nem sok sesély mutatkozott, ezért szerzőik koncertdarabot készítettek belőlük. Igor Stravinsky művének anyaga nagyrészt az Anders...en meséje alapján írott operájának második és harmadik felvonásából származik, Szergej Prokofjev pedig A tűz angyala című operájának témáit szabadon felhasználva a szokásos koncertszvit helyett négytételes szimfóniát írt.
A hatvanadik születésnapját 2007-ben ünneplő amerikai komponista, John Adams Guide to Strange Places (Útikalauz furcsa helyekre) című darabját holland megrendelésre írta, és az ő vezényletével mutatták be a Holland Filharmonikusok 2001-ben az amszterdami Concertgebouw-ban. Adams életművében visszatérő szerepet játszik az utazás, a helyváltoztatás - e darabja is ebbe a sorba illeszkedik.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.