Csajkovszkij (1840-1893), az orosz zene egyik legnagyobb alakja, egész életművében arra törekedett, hogy hazájának zenéjét az európai zene hagyományaival ötvözze és tegye ily módon az egyetemes zene közkincsévé. Már életében nagy sikereket ért el, az utókor pedig fényesen igazolta tehetségét. Hat szimfóniát komponált, az első hármat még az útkeresés jegyében, a második három azonban kimagasló értékű, senki és semmi mással össze nem téveszthető remekmű. Igazi romantikus és igazi orosz zene.... Csajkovszkij hatása végighúzódik a 20. század orosz zenéjén is, noha ebben az időszakban is voltak nagyon eredeti, sőt zseniális zeneszerzők, mint pl. Stravinsky, Prokofjev és Sosztakovics. Az őket követő generáció egyik jeles tagja az 1932-ben született Rogyion Scsedrin. Termékeny zeneszerző, szimfóniákat, versenyműveket és jelentős színpadi műveket komponált. Különösen eleven a kapcsolata a nagyszerű hagyományokkal rendelkező orosz táncművészettel, annál is inkább, mivel felesége 1958 óta a világhírű balett-táncosnő, Maja Pliszeckaja. 1967-ben komponálta legnépszerűbb művét, a balett-szvitet Bizet Carmen című operája nyomán. Ez a kitűnő mű híven követi az opera cselekményét, Bizet zenéjét azonban alapanyagnak tekinti a zeneszerző, amelyet nagyon erősen átalakított, a történetről és a figurákról kialakított saját elképzelésének megfelelően, a tánc-előadás igényei szerint. A csak vonós és ütőhangszereket alkalmazó mű izgalmas feladat a zenekarok számára.
Rendező: MÁV Szimfonikusok
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.