Takács-Nagy Gábort a nevét viselő vonósnégyes révén ismerhette meg a közönség. Rangos nemzetközi versenyek megnyerése után a kvartettel együtt külföldre távozott, majd kivált az együttesből. Jelenleg a genfi Zeneakadémia tanára, világszerte vezet mesterkurzusokat, és 2002 óta vezényel is. 2005-től dolgozik a MÁV Szimfonikusokkal, a mostani évadtól a zenekar első vendégkarmestere.
Gondosan összeállított műsorát Bartók Béla két fiatalkori műve keretezi. Bartók a hegedűre és zenekarra komponá...lt Két arckép „Ideális portré” és „Torz portré” tételpárjában fogalmazta meg először azt a gondolatot, amely egész életét végigkísérte. A kétpólusú világ jelenik meg A kékszakállú herceg vára című opera nő-férfi párosában is, amelynek tagjai között - Bartók nézetei szerint - az életben is lehetetlen az igazi harmónia.
A két Bartók-darab között Csajkovszkijnak azok a művei szólalnak meg, amelyek a talán legromantikusabb hangzású hangszerre, csellóra íródtak. Szólistája a hallgatóit játékának ihletettségével újra meg újra elvarázsoló, kiváló Perényi Miklós lesz.
A Svájcban élő magyar hegedűművész, Stuller Gyula többek között Pauk Györgytől és Nathan Milsteintől tanult, s világnagyságok kamarazene-partnere. Wiedemann Bernadett diplomázása éve, 1993 óta Magyar Állami Operaház ünnepelt magánénekese. Repertoárján Verdi drámai mezzo és Wagner alt hősnői szerepelnek, s oratóriumok, misék és passiók előadásában is rendszeresen részt vállal. Fried Péter a világ számos városában énekelte már a Kékszakállú szólamát, 2008 májusában például a londoni Barbican Centerben, Pierre Boulez vezényletével, nagy szakmai és közönségsikert aratva.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.