A MÁV Szimfonikus Zenekar vezető karmesteri tisztét 2008 szeptemberétől betöltő Kollár Imre 1989-ben, mindössze húszévesen nyerte el a Magyar Televízió Nemzetközi Karmesterversenyének közönségdíját. A Zeneakadémián 1992-ben szerezte meg karmesteri diplomáját, és azóta a hazai hangversenyélet sikeres szereplője. Tizenkét évig a Debreceni Filharmonikus Zenekar első karmestere volt, s vendégként Európa szinte összes országa mellett vezényelt már az Egyesült Államokban, Japánban, Ausztráliában..., Kanadában, Izraelben, Egyiptomban és Mexikóban.
A 2007 márciusában elhunyt Hidas Frigyes háromtételes Orgonaversenyét 1997-ben Virágh Endre számára komponálta, akinek a halála miatt azonban a mű akkor íróasztalfiókba került. Partitúrája aztán véletlenül, alig valamivel azelőtt került szerzője kezébe, hogy Varnus Xaver olyan művet kért tőle, amelyet előadhat a Művészetek Palotája új orgonáját felavató gálakoncerten. Keletkezése után kilenc évvel, 2006-ban így aztán a darab ősbemutatóként szólalt meg a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.
Hidas Frigyes művében a zenekar kíséri az orgonistát, míg Camille Saint-Saëns 1886-ban befejezett III. szimfóniájában a hangszerek királynője a zenekari hangzás egyik „összetevőjévé” válik. Az opus emellett azért is rendhagyó, mert zenei folyamatának a tematikus átalakítás a mozgatórugója. A bő félórás alkotás legtöbb dallama a kezdőtéma variánsa. Ezt az eljárást Saint-Saëns annak a Liszt Ferencnek a szimfonikus költeményeiből ismerhette, akinek „Orgonaszimfóniáját” ajánlotta.
A koncertet 18.30 órai kezdettel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben „Előhang” címmel beszélgetés előzi meg, amelyen a fellépő művészekkel és a műsoron szereplő művekkel ismerkedhetnek meg közelebbről az előadásra jeggyel rendelkezők.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.