Anton Bruckner a késő romantika egyik nagy jelentőségű alkotója volt. Rajongott Wagnerért, de eszményképét zenéje legföljebb a hangszerelésben követi; műveiből inkább az osztrák népzene hatása ütközik ki. 1892-ben Bécsben bemutatott, és Ferenc József császárnak ajánlott utolsó befejezett szimfóniája rendkívüli - mintegy 80 perces - hosszúságával, a felhasznált hangszerek nagy számával, de elmélyültségével is kiemelkedik alkotásai sorából. „A finálé […] nemcsak ezt a szimfóniát, hanem a zen...eszerző egész életművét koronázza meg fényes és ünnepélyes hangzásával” - írja Pándi Marianne.
Fürst János a budapesti Zeneakadémián hegedű szakon tanult, majd külföldön több zenekar koncertmestere volt, és dirigensi tanulmányokat is folytatott. Minden zenei műfajban otthonos, kilenc évig volt a Marseilles-i Opera zeneigazgatója, állandó vendége a világ legjelentősebb zenekarainak, és a párizsi Conservatoire karmesterképzőjén is tanít. 2002-től a Szegedi Szimfonikus Zenekar művészeti vezetőjeként és rangos fővárosi együttesek vendégkarmestereként a magyar zenei életnek is rendszeres szereplője.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.