Az 1873-ban alakult Oratorio Society of New York (New York-i Oratóriumtársaság) ma a város második legrégebbi kulturális szervezete. Egykor a Társaság igazgatósági tagja volt Andrew Carnegie, aki a kórusmuzsika és kiemelten az Oratorio Society támogatására hangversenytermet is építtetett: az azóta világhírűvé lett Carnegie Hallt. A kórus mindig fontos feladatának tekintette, hogy közönségét a régebbi korok muzsikája mellett kortárs szerzők zenéjével is megismertesse.
Az együttes 133 ...éves történetében tizenegyedikként vette át zeneigazgatói megbízását 2006 januárjában Kent Tritle. A New York-i Filharmonikusok orgonistájaként is elismert muzsikus a Julliard School növendéke volt, ahol karvezetést és orgonát tanult. Az argentin származású David Rosenmeyer zenei tanulmányait Izraelben végezte, és számos nemzetközi díj birtokosa. Zenei tevékenysége középpontjába a kortárs művek bemutatását állította.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.