A Kölni Rádió Szimfonikus Zenekara két zenetörténeti korszak, a mindenkori kortárs zene és a német romantika világviszonylatban is kimagasló előadója. 1947-es megalakulása óta szoros kapcsolatban áll élő komponistákkal. Hangzását a romantika zenéjét illetően Klemperertől és Széll Györgytől Carlos Kleiberig és Lorin Maazelig a 20. század szinte valamennyi nagy karmestere alakította. Együttműködésük különösen szoros Günter Wand dirigenssel, akivel legendás és számos díjat nyert Bruckner-soro...zatot rögzítettek CD-n és DVD-n.
Művészeti vezetőjük 1997 óta az idén ötvenöt éves, és ma már operakarmesterként is világhírű Szemjon Bicskov, aki 1975-ben elhagyta szülővárosát, Leningrádot, és nem sokkal később már a New York-i és a Berlini Filharmonikusokat vezényelte. Az 1990-es években olyan intézményeknél töltött be vezető pozíciókat, mint az Orchestre de Paris, a Szentpétervári Filharmonikusok és a drezdai Semperoper. A Kölni Rádió Szimfonikus Zenekarának élén többek között Sosztakovics és Mahler szimfóniáit, továbbá Richard Straussnak a mostani koncerten is elhangzó szimfonikus költeményeit, valamint két operáját, az Elektrát és a Daphnét vette lemezre. Utóbbiban szerepet kapott a harmincas évei elején járó salzburgi szoprán, Genia Kühmeier is, aki a bécsi Zeneakadémián Marjana Lipovšeknél tanult. 2002-ben megnyerte a Nemzetközi Mozart-versenyt, 2003-ban pedig a Bécsi Állami Operaház neki ítélte az Eberhard Wächter-érmet. Az utóbbi években pályája meredeken ívelt felfelé: a világ számos nagy operaházában bemutatkozott, koncerténekesként pedig olyan dirigensekkel dolgozott, mint Nikolaus Harnoncourt, Riccardo Muti, Roger Norrington és Seiji Ozawa.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.